Szóval kezdjük valahol az elején...

Mióta az eszemet tudom, mindenkitől azt hallom, hogy a búbánatos, pesszimista embereket veri a sors. De miért is? Tény, hogy ha valamihez úgy áll hozzá az ember, ááááááá, ezt úgy sem tudom megcsinálni, akkor ááááááááá, azt úgysem tudja megcsinálni... ez komolyan így van!

"Nekem soha nem lesz pénzem... én szegény vagyok..."

"Nekem nincsenek barátaim, én ilyen vagyok"

"Nekem mindig rossz a kedvem, mert az emberek tönkreteszik a napjaimat"

Ami ennél is rosszabb:

"Beteg vagyok."
"Magányos vagyok."
"Depressziós vagyok"
"Utálom az embereket"
"Szegény vagyok."
"Nyomorult a sorsom"

Semmi mást nem hallok sehol! A munkahelyemen, a közértben, az orvosnál, a kozmetikusnál, az utcán, a metróban, mindenhol! Mindenki arra fókuszál, ami nem jó, de nem azért persze, hogy megoldja a problémát, hanem hogy elmerüljön benne, sajnálja magát, és felelősöket keressen azért, amitől szenved... hát ezek az emberek.

A múltkor olvastam valahol, hogy a VILÁGON!!!!!!! a magyarok panaszkodnak a legtöbbet. Tudom, persze, mert nekünk a legrosszabb. Hát persze.

De abba senki nem gondol bele, hogy:
- nincs háború, nem egyik napról a másikra élünk.
- nincs járvány (tudom, tudom, influenza, én is hallgatok rádiót, nevetséges... szóval nincs járvány [majd ha pestis vagy kolera pusztít, azt mondom, járvány van])
- van hol laknunk
- idegesít a főnök? ugyan már, legalább van állásom, pénzt keresek
- nincs elég pénzem? miért, kaját tudok venni, a számlák be vannak fizetve, kicsit összébb kell húznom kell magam, és más is lesz
- magányos vagyok? és a családom? (itt nem csak férjre gondolok, meg gyerekekre, akinek nincs ilyen, az a szüleitől fordult el...)
- nincsenek jó kapcsolataim? miért nincsenek? vajon tényleg a "barátaim" a hibásak ezért? jó helyen kerestem a barátokat?

És máris látszik, hogy az ember tudna másképp is gondolkozni, ha akarna. Ha nem felelősöket keres saját "nyomoráért", hanem szembe mer nézni azzal, ami gond, és azt meri mondani: "ez az én hibám, de kijavítom!"

Jó, jó, tudom, ez utópisztikus maszlag, és biztosan én vagyok a királylány a hegyről, akinek beütött az élet, és most osztom itt az észt a szomorúsorsú embereknek, holott semmit nem tudok a ... bla bla bla... ezt már hallottam, nem kérem, köszönöm. Én is hasonlóan szomorúsorsú voltam, hasonlóan mély depresszióban, hánytam ha be kellett jönnöm dolgozni, nem éreztem magam jól otthon sem, nem volt jó a viszonyom senkivel, teljesen magamba fordultam, de aztán elegem lett. Rájöttem, hogy lehet másképp is, másképp csináltam, és jó lett.